[John G.]

Idézés: gilloth1 - Dátum: 2012. május 23. - 20:51:35

Jó éjszakát!

[0513Angi]

Jó éjszakát Gillothka!

[gilloth1]

[0513Angi]

Idézés: John G. - Dátum: 2012. május 23. - 19:41:04

Ajjajj.... Ilyen villámlásra, dörgésre, és szakadó esőre én már csak ennyit tudok mondani:

"Csakugyan goromba sértés! Hiba volt, beláttam rég! Könyörülj, csak annyit kérnék: e-miatt ne bűnhődjék" az egész szekrény nép!

Ne is fájdítsd a szívem!

[John G.]

Ajjajj.... Ilyen villámlásra, dörgésre, és szakadó esőre én már csak ennyit tudok mondani:

"Csakugyan goromba sértés! Hiba volt, beláttam rég! Könyörülj, csak annyit kérnék: e-miatt ne bűnhődjék" az egész szekrény nép!

[ladybyron]

Idézés: M_R_ - Dátum: 2012. május 20. - 19:28:48

Köszönjük a beszámolót! Tervben van a másik szereposztás is valamikor?

Én köszönöm, hogy elolvassátok.

Igen, szeretném megnézni. Zsoltra, Földes Tamásra és Nádasi Verára, valamint Balázsra nagyon kíváncsi vagyok.

Szerkesztve ladybyron által: 2012. május 20. - 19:54:54

[M_R_]

Idézés: ladybyron - Dátum: 2012. május 20. - 19:04:28

Nohát, a második oldalról kell visszahozni a szekrénykét? Sebaj, beszámolót szerencsére mindig tudok hozni valamiről. Most a Veled Uramról.

Köszönjük a beszámolót! Tervben van a másik szereposztás is valamikor?

[ladybyron]

Nohát, a második oldalról kell visszahozni a szekrénykét? Sebaj, beszámolót szerencsére mindig tudok hozni valamiről. Most a Veled Uramról.

Általában egy előadás a bemutatót követően érni kezd, összerázódik, összeáll mindaz, ami a bemutatón még nyersebb, esetleg döcögősebb volt, finomodnak az alakítások, a színpadi viszonyrendszerek, a rendezés, zenés darab esetében a zene is összecsiszolódik, összeérnek a szólamok, a harmóniák, a különböző hangszerek hangzása. Azonban kicsivel több, mint egy hónappal a bemutató után a Veled Uram esetében nem ez történt, hanem éppen ellenkezőleg, mintha szétesett volna a zenei szerkezet. Valószínűleg azért, mert a zenei matéria túl egyenetlen, néhány erős dalt, izgalmas harmóniát kellene összetartania egy felületes zenei koncepciónak, ami azonban nem sikerülhet. Az önálló, új zenei innováció is túl kevés ahhoz, hogy összeálljon a darab. A dramaturgia is több sebből vérzik, és a rendezésnek túl sok rést kell betömködnie. Hogy a darab mégsem hullik szét, és még másodszorra is élvezhető, az néhány erős rendezői megoldás mellett szokás szerint a színészeknek köszönhető, akik minden képességüket latba vetik, és majdnem csodát tesznek, az a majdnem pedig nem rajtuk múlik, bár néha érezhetően frusztrálja játékukat, hogy többet nem tudnak kihozni a zenei-drámai szituációkból.

A kisebb szerepekben Pálfalvy Attila német követe és Németh Attila Aba Sámuelje tűnik ki. Pálfalvy Attila új arcát mutatja az ellenszenves, nyers és intrikus német követ szerepében, ami merőben különbözik alapvető színpadi habitusától, a Lőrinc barátoktól és Frankektől. Németh Attila Aba Sámuelje inkább tűnik tétovázónak, zavarodottnak, mint köpönyegforgatónak, ami komoly színészi teljesítmény, tekintettel arra, hogy a figura meglehetősen kidolgozatlan, de ami mégis kirajzolódik belőle, az inkább negatív karakternek tünteti fel.

Vágó Betti szerencsésnek mondható, mivel Krisztina karaktere és szólama a darab legjobban sikerült részei közé tartozik, és a szerep jól áll a személyiségének és a hangjának is. Egyaránt hiteles az első látásra lángra lobbanó, majd kétségbeesett, majdnem öngyilkosságba menekülő fiatal lány, és a végén szinte az égi tisztaság szimbólumává nemesedő, világról lemondó nőalakként is. Az első részben némileg fátyolosnak, rekedtesnek hallottam a hangját, de a második részben felszakadozott a hangjáról a lerakódás, és érvényesült szép, világos színű szopránja. Nagyon kellemes meglepetés volt Barkóczi Sándor Imre hercegként. A mozgása kicsit merev, de különben nagyon is színpadra való jelenség. Van önálló elképzelése a szerepről, míg Kádár Szabolcs lobbanékonyabb, lázadóbb herceg, Sanyi inkább szelídebbnek tűnt, aki inkább kétségbeesésében lesz indulatos, nem azért, mert ilyen az alapszemélyisége. A hanganyag szép, a hangszín egyedi, bár az énektudása még nem elég biztos, de komoly potenciál van benne. Amikor nem esik bele a tipikus modern énekes-betegségbe, és nem feszíti be a torkát, nagyjából a váltóhangok környékén, akkor már szépen, puhán szól a hangja. A mély és középregiszter néha nyersnek tűnik, de a magasságok szépen nyílnak ki.

Mészáros Árpád Zsolt biztosan mozog a nyers és vad intrikus szerepében, aki nem az intellektuális képességeinek köszönheti sikerét, nem annak, hogy jól manipulálja az embereket, és ügyesen keveri a kártyákat, hanem annak, hogy felismeri az adódó helyzeteket, és abban a pillanatban brutálisan ki is kihasználja. Az elmúlt hetek szerencsére nem hagytak nyomot MÁZS hangján, eleven és egészséges erővel énekelt. A sok szempontból ellenpólusának tekinthető Zobor táltos szerepében Pirgel Dávid bizonyította újfent, hogy neki helye van a „nagyok” között, jobban mondva a nagyok között van a helye. Ha valaki egyik este egy dadogó, szeleburdi kamaszfiút, a másikon egy kicsit misztikus, baljóslatú vásári mutatványost képes egyformán hitelesen megformálni, hogy a harmadik este egy méltóságteljes szellemi vezetőt alakítson ugyanilyen hitelesen, aki egyetlen pillantással teremt csendet a színpadon, akkor annak már nem kell bizonyítania. A hangjából is új és új színeket mutat meg, és ez a prózájára is vonatkozik. Az Aba Sámuellel folytatott beszélgetésben olyan fojtott, halk, de kemény hangon szólt a nádorhoz, hogy egy pillanatra megállt a levegő.

Feke Pál Vászolya most nem volt olyan meggyőző, mint a bemutatón, kicsit halványabbra sikerült. A hangja is csúszkált, a játéka is visszafogottabb volt, nem volt meg benne az a szelíd bölcsesség, inkább enerváltnak, gyengének tűnt. Nem tudom, hogy ez új szerepértelmezés eredménye, vagy nem sikerült megismételnie a bemutatón mutatott játékot. Janza Kata viszont a bemutatóhoz képest még erősebb játékot mutatott. Egyértelműen ő volt a férfi a családban, a határozott, irányító fél a kissé (illetve ez esetben nagyon) papucs férj mellett. Mivel Sasvári is gyengébb volt, mint Füredi Niki, ezért úgy tűnt, hogy a harc inkább a két erős asszony között zajlik, sokkal inkább ők irányítják az eseményeket. Kata-Ilon nem is királyné, hanem királynő jelöltként állt szemben Gizellával. A szólam egyre jobban a torkában van, és így a hangjával is többet játszott, mint a bemutatón, amivel sikerült elérnie, hogy két, nem túl izgalmas szólója ütősnek tűnjön. Az előadás egyik legizgalmasabb része volt Ilon és Gizella „párbaja”, amelyben Kata a szó régi, klasszikus értelmében vett tragikai erényeket villantott fel, és ebben a pillanatban ők váltak az abszolút főszereplőkké ebben a királydrámában. Ilyen tragikai teljesítményre a mai magyar színpadon (beleértve a prózát) is Katán kívül csak Lilla képes, és bizony átfutott rajtam, hogy milyen Tudor Erzsébetet és Stuart Máriát tudnának alakítani Schiller drámájában.

Sasvári Sándor szintén gyengébben teljesített, mint a bemutatón. István első dala jobban szólt, de az összteljesítménye kevésbé volt meggyőző. Tulajdonképpen csak fortéban és fortisssimóban szólal meg a hangja, a pianói szárazok, erőtlenek és levegősek. Alakításának vannak szép pillanatai, ezek közé tartozik az Imre halála utáni jelenet, a kettőse Vászollyal és a fent említett négyes, de egészében véve nem sok mindent lehet elmondani István-alakításáról, nem kidolgozott és nem markáns. Különösen szembetűnő ez Füredi Niki Gizellája mellett, akinek szólamával, dramaturgiájával sokkal mostohábban bántak a szerzők, gyakorlatilag a sirató az egyetlen, amiben megmutathatja magát. Niki nemcsak hogy maximálisan kihasználja a lehetőséget, és nem csak a darab egyik legszebb részévé teszi Imre siratását, de a szerepben tátongó űröket kitölti, megteremti a figura motivációit. Logikusan felépített, végiggondolt alakítást látunk, amely eredményeként Ilon és Gizella „összecsapása” olyan pillanattá válik (Krisztina majdnem-öngyilkosságával és Zobor jeleneteivel együtt), amely képes elfeledtetni a darab hiányosságait, és elhitetni, hogy a darab jól felépített, dramaturgiailag átgondolt alkotás, holott sokkal inkább a színészek és a rendezés közös munkájának diadalának vagyunk tanúi.

[Pinky90]

Sziasztok!

Egy fura kérdésem lenne. Nem megy véletlen valaki közületek kocsival BP-ről Szegedre vasárnap reggel? Benzinköltség áron bepofátlankodnék :$ Előre is nagyon kösziii!!!!

e-mail címem: zigi.tiniszinhaz@gmail.com

[ladybyron]

Idézés: vizöntő - Dátum: 2012. május 16. - 08:23:04

Persze a Rebeccával könnyű dolgod is van, mert mindkét előadást élvezettel lehet nézni bármelyik szereposztásban!

Erről beszélek. Ha jók a múzsák, élvezet írni, összehasonlítani.

[vizöntő]

Idézés: ladybyron - Dátum: 2012. május 16. - 08:19:08

Én köszönöm. Az az igazság, hogy számomra a legnagyobb élvezet összehasonlítani a kettőt.

Persze a Rebeccával könnyű dolgod is van, mert mindkét előadást élvezettel lehet nézni bármelyik szereposztásban!

Olyan régen énekelte nekem az óvóbácsim ezt a dalt! Nem tudom ma reggel mért pont ezt akarta a fülembe duruzsolni, de nagyon jól esett!

[ladybyron]

Idézés: vizöntő - Dátum: 2012. május 16. - 07:50:27

LB, köszönet a beszámolóért. Annyira érdekes igy összehasonlitva olvasni, és újra megélni az előadás minden pillanatát!

Én köszönöm. Az az igazság, hogy számomra a legnagyobb élvezet összehasonlítani a kettőt.

[vizöntő]

LB, köszönet a beszámolóért. Annyira érdekes igy összehasonlitva olvasni, és újra megélni az előadás minden pillanatát!

[ladybyron]

A múlt heti dupla Rebeccákról.

A szeptemberi dupla Rebeccák után ismét meg tudtam nézni egymás után a két Rebecca-szereposztást, még ha bizonyos szereplők ugyanazok is voltak. A lényeg azonban számomra a két Max közötti különbség, jobban mondva az az élmény, hogy a két különböző habitusú színésznek köszönhetően mennyire különböző előadást kapunk, és mennyire másról (is) szól a darab. Ehhez persze a partnerek teljesítménye is kell, az általuk megformált karakterekhez fűződő viszony alapján módosulhatnak (erősödhetnek, gyengülhetnek) a két Maxim közötti különbségek.

Szulák Andrea és Náray Erika Mrs. Van Hoppere is lényegesen különbözik egymástól, míg Szulák Andreáé megpróbált beletanulni a társasági etikettbe, Náray Erikáé egy az egyben megmaradt középnyugati kisvárosi lánynak. SZA alakítása gazdagabb, kidolgozottabb, és a közte és Bereczki Zoltán közötti kémia, játékosság a darab elején üde színfoltja az előadásnak. Andrea a nyolcadikai előadáson különösen humoránál volt, és nemcsak Zoli volt ennek „áldozata”, de néha Dóra is nehezen tudta visszafogni a nevetését. Hogy az I'm an American Woman az ő dala, az pedig nem kétséges. Náray Erika kicsit halványabb, viszont csütörtök este talán legjobbját nyújtotta ebben a szerepben, bár a „nagydal” nem igazán volt átütő.

Füredi Niki és Nádasi Vera Bee-je egyaránt remek alakítás, Niki az a vidéki földbirtokosnő, aki finom, művelt arisztokrata, és leginkább egy hangversenyen vagy egy könyvvel a kezében érzi jól magát, Vera pedig egy művelt arisztokrata, akinek igazi közege a birtok, reggel ellenőrzi gazdaságot, perel az intézővel, és minden birkát, lovat ismer. Hozzám kicsit közelebb áll Niki szerepértelmezése, a hangját pedig mindig örömmel hallgatom, de Vera is tökéletes. A mostani szériában Vera bizonyult jobbnak, összeszedettebb volt a játéka, és a hangja is szebben, teltebben szólt most, Nikit egy kicsit fáradtnak éreztem, talán a hangja sem volt teljesen rendben, és a magasságai némileg keménynek, feszesnek hangzottak.

Fawellból csak egyet kaptam, Mészáros Árpád Zsoltot, aki nyers utcakölyköt farag Fawellból (szemben Bálint Ádám selyemfiú Fawell-értelmezésével), aki egész életében nélkülözött, és ezért megy el a legvégsőkig, a zsarolásig is. MÁZS a brutalitásig agresszív ebben a szerepben, nyers, érdes hangja pontosan illik ehhez az értelmezéshez. Az első előadáson kevésbé volt meggyőző, a Nem szól szám… végén pedig úgy éreztem, hogy kifullad, nehezebben kapkodta a levegőt. A második előadáson már nem tapasztaltam ezt a problémát – vagy jobban gazdálkodott az erejével, vagy az első alkalommal nem érezte jól magát. A játéka is sokkal erőteljesebb volt a csütörtöki előadáson.

Míg Lőrinc barátként egyértelműen Földes Tamásnak adom a pálmát, addig Frank szerepéért Pálfalvy Attilának, noha a különbség mindkét esetben minimális. Földes Tamás erőteljes, markáns személyisége határozottságot sugall, Pálfalvy Attila lágyabb habitusa megbízhatóságot. Frank dalát mindketten szépen énekelték, FT jó hangi állapotban volt, puhán, a szükséges visszafogottsággal énekelt, PA hangjának viszont kimondottan jól áll ez a dal, a szólam és a tartalom egyaránt, így arra is képes, hogy megindítson. Ezen az előadáson azt is éreztem, hogy ez a Frank nemcsak hangosan gondolkozik, hanem a legőszintébben átérzi, amit énekel.

Sánta Laci és Pirgel Dávid Benje közül Dávidé a kidolgozottabb, bátrabb megformálás. Bátrabb, mert egyedi, nem az a Ben, aki elsőként eszünkbe jut. Sánta Laci Benje hibátlan, remek alakítás, hitelesen állítja elénk a mindenkit ijesztgető, mégis ártalmatlan falu bolondját, ahogyan azt elképzelnénk. Pirgel Dávid viszont a szerep mögé mert nézni, és nemcsak egy új és egyéni értelmezést nyújt, de alakításában ott van Ben múltja is. Egymás után látva a két megformálást, a különbség nagyon élesen látszik. A darab szempontjából nagyon fontos Ben és Én összjátéka. Sánta Laci és Szinetár Dóra, illetve Vágó Zsuzsi és Pirgel Dávid kettőse kevésbé működik, Laci Benjéhez inkább Zsuzsié illik, érthetőbb, hogy miért fordul el tőle Én kicsit tartva tőle a vallatási jelenet végén, ami viszont Dávid-Ben esetében nem igazán logikus. Szinetár Dórából viszont Dávid-Ben anyai érzelmeket csal elő, míg Laci Benje nem képes belőle ezt kiváltani. Sánta Laci a századik előadáson sok szempontból Pirgel Dávid alakítása felé közelítette a magáét, most azonban visszatért az eredeti értelmezéshez, ami mindenképpen szerencsés. Dávid Benjében pedig míg az előző előadáson a gyermeki lélek dominált, ezen az előadáson a tisztaság.

Janza Kata (MÁZS-hoz hasonlóan) a második előadáson mutatta meg képességei legjavát. A keddi előadáson egy-két dalban mintha nem találta volna a hangja az igazán jó helyet, a felvonásvégi és a „nagy” Rebecca-dalban váltak élessé és keménnyé a magasságai. Az Orchidea-dal viszont végre úgy szólt, ahogyan kell – ezzel a dallal valahogy Vera nem igazán boldogul, szemben Lillával és Katával. A második este viszont Kata hangja igazi fényében ragyogott. A színészi játék pedig mindkét alkalommal hátborzongató volt, és az egyik csúcspontot mindkét este az érkezési és a könyvtárjelenet jelentette a Maxim-Mrs. Danvers kapcsolat szempontjából, mivel ezek a jelenetek mutatják meg a legpontosabban, a két Maxim viszonyát Dannyvel. Szilveszter-Max megveti, de tart is tőle, Zoli-Max pedig hatalmi harcot vív vele. Ez utóbbi minden eddiginél élesebben kitűnt a keddi előadáson, amikor az említett jelenetekben tapintható volt a néma harc, és Kata szinte nekiment volna Énnek vagy Maxnak. Az első felvonás zárójelenetében pedig Kata eddigi összes alakítását felülmúlva teljes diadalittassággal élvezte ki a helyzetet.

Szinetár Dóra és Vágó Zsuzsi Én-je furcsa módon egészíti ki egymást. Hangi szempontból mindig Zsuzsiban volt több potenciál, míg színészi szempontból Dórában, de ez a különbség most élesen kirajzolódott. Zsuzsit még soha nem hallottam ennyire jól énekelni. Az utóbbi másfél évben nagyon sokat fejlődött az éneklése, bár néha-néha tapasztalunk visszaeséseket, a csütörtöki előadáson azonban egy-két frazeálást leszámítva tisztán, jó helyen, puhán szólt a hangja, minden erőfeszítés nélkül. Már az elején, az első hangoknál felkaptam a fejem. Dóra hangja viszont egyre fáradékonyabb, egyre többet kell dolgoznia, hogy megszólaljon, és egyre ügyesebben kell vele gazdálkodnia, cserébe viszont az alakítása még erősebbé és koncentráltabbá vált, megjelenik benne az anyai érzelem is, de a mélységes fájdalom, a reménytelenség és az eltökéltség is. Zsuzsinál a játék nem igazán fejlődött szeptember óta. Beállt egy stabil, erős szintre, de kevésbé átütő és árnyalt, mint Dóráé. Annyiban vált érettebbé, hogy nem „erőlteti” feltétlenül a sírást, sokkal spontánabb, és sokkal inkább hagyja, hogy a reakciója logikusan következzen az aznapi alakításából, mintsem a megszokott sémákból.

A két Maxim úgy tudott ugyanolyan maradni, hogy az elmúlt két évben sokat változott mindkettőjük szerepformálása. Bereczki Zoltán eredendően egy józanabb, racionálisabb, minden erejével a kiutat kereső Maxim, akit az kerget kétségbeesésbe, hogy ezt nem találja, ezzel szemben Szabó P. Szilveszter egy gyötrődőbb, önemésztőbb Maxim, aki talán nem is keresi úgy a kiutat, mert bűnhődni akar, vagy ha mégis keresi, kezdettől fogva reménytelen próbálkozásnak érzi a lelke mélyén. Az utolsó előadásokra ez a felállás úgy módosult, hogy Zoli-Maxim egyre dühösebben, hidegebben és keményebben reagál a helyzetre, egyre jobban frusztrálja, hogy nem találja a megoldást, Szilveszter-Maxim pedig még érzékenyebbé, sebezhetőbbé vált. A szerep zenei-dramaturgiai megformálásából adódóan ezek a változások sűrítve jelentek meg a két Jégmosolyban. Zoli Maximjánál logikus volt, hogy a hideg düh, frusztráltság robban ki, míg Szilveszter-Maxim sebeket szakított fel. Ennek megfelelően RedMax kis híján saját kezét törte el a csónakház magát megmakacsoló ajtaján, és próbálta magáról az inget letépni, BlackMax pedig már élve boncolta magát, miközben Rebeccává lényegült át néhány pillanatra. Zoli kicsit rekedtnek tűnt az elején, a Tébolynál kezdett helyrerázódni a hangja, hogy a Jégmosolyra már semmit ne lehessen észrevenni, Szilveszter hangja viszont teljesen egészséges volt, azonban bizonyos fáradtság rakódott rá a Jégmosolyt követően. A Jöjj, szörnyű az éj… ekként Szilveszterrel, míg az Elmúlt az éj… Zolival hangzott jobban – és ez szimbolikusan fejezi ki a kettejük szerepértelmezése közötti különbséget is. Szilveszter-Maxim a kettős első verziójában találja meg inkább önmagát, a gyötrődésben, míg Zoli-Maxim a reprízben, amikor végre felcsillan a remény.

Szerkesztve ladybyron által: 2012. május 15. - 23:41:35

[tendi]

Idézés: dokics - Dátum: 2012. május 15. - 22:43:32

az egyetlen általam beszélt nyelven (magyarul - ha ez ezek után még nem lenne egyértelmű )

háttömerakkor nem tudok segíteni... :s

[dokics]

Idézés: tendi - Dátum: 2012. május 15. - 22:13:38

Milyen nyelven keresed?

az egyetlen általam beszélt nyelven (magyarul - ha ez ezek után még nem lenne egyértelmű )

[tendi]

Idézés: dokics - Dátum: 2012. május 15. - 22:01:17

Sziasztok!

Nincs meg valakinek az Equus könyv, aki kölcsön adná nekem néhány napra?
Privátban 5 után állok rendelkezésre.

Köszi!

Milyen nyelven keresed?

[dokics]

Sziasztok!

Nincs meg valakinek az Equus könyv, aki kölcsön adná nekem néhány napra?
Privátban 5 után állok rendelkezésre.

Köszi!

[John G.]

Amit pedig ígértem reggel... Mivel tegnap vers-napot tartottunk, talán ez sem fog kilógni a sorból. Tegnap délután léptem át az 50 oldalt a múltkoriban ablak által ihletődött könyv kidolgozásában. E pici jubileum örömére sok szeretettel, premier a szekrénykében: a könyv első oldala:




Szürke árnyak mezején
Fenyveserdő rejtekén
Tó partján egy keskeny út
A tó vize már kemény volt.
Murvás út ez, csúszós tán
Köveire harmat száll.
Kemény fagykor szél sem fútt
Néma csönd honolt.
Fenyőágon kandikál,
Zsákmányt les egy Jégmadár.
Bár élőlény, nem mozog
Figyelmet nem tékozol.
Feje fordul, kavics koppan
El is repül azonnyomban.
Jön valami nem vitás
Húzza lábát, csoszogás
Alakja sem sejlik még
Köd rejti el küllemét.
Smaragdszemű, éjsötét
Ez nem lehet Ő!
Te jó ég!

Az út tovább kanyarog
Tölgyerdőben haladunk.
Csupasz lombok, levélszőnyeg
Ezer színnel kaput dönget
Kapun belül sírkövek
Zavartalan nyughelyek…

[John G.]

Idézés: vizöntő - Dátum: 2012. május 15. - 12:19:19

Most már azt is értem, hogy miért a Professzor az óvóbácsid!

Na erre azért nem számítottam Te gonoc!