Startlap fórum:: Tanulunk a hibáinkból? - Startlap fórum:

Igen, minden relatív. Még a hullámod mérete is. :)
Igen jól hallottad, tényleg csak az állomások vannak meghatározva, közöttük az útat te választod, de ha az egyik állomáson vagy, és el akarsz jutni a következőre, az már meghatározza az irányt, amerre indulnod kell.

Mi az amit el kellene fogadnod?
Ha az élet olyan helyzet elé állít, amit nem tudsz megoldani, és lehetőséged sincs változtatni rajta, akkor azt el kell fogadni. Az ilyen nehéz és megváltoztathatatlan szituációkban tanulja legkeményebben az ember az elfogadást.
A többi problémádat, pedig meg kell oldani.

"Finomabb" leckékben úgy is tanulhatja az ember az elfogadást, hogy közben lehetősége van rajta változtatni. Mivel az elfogadás egy olyan lecke amit mindenkinek jól meg kell tanulni, ezért érdemes gyakorolni akkor is, amíg megoldod az adott problémád.

Minden relatív. :)
Az én hullámom nagyon kicsit lehet, mert nem igazán látom. Fogalmam sincs, hogy mi az, amit el kellene fogadnom. Én ezt egyébként úgy hallottam, hogy csak a fordulópontok vannak megírva, kettő között azért van egy kis szabad játék. :)

Amíg nem oldjuk meg azt amit magunk elé tűztünk, addig abban az adott témában, egyhelyben toporgunk, de ettől még az élet más területén valószínűleg fejlődni tudunk.
Egyébként szerintem a világon a legnehezebb dolog változni.

Valamilyen szinten igazad van, de csak emberi oldalról. Azért érezzük, hogy szopunk mint a gép, mert nem azt csináljuk amit kellene. A sors olyasmi mintha egy nagy hullám lenne a tengeren, ami halad egy irányba. Ha mi emberek másfele szeretnénk menni, mint amerre a hullám visz, akkor ezt rosszank éljük meg, de ha arra akarunk menni amerre a hullám amúgy is magától visz, akkor óriási segítségnek fogjuk érezni. Csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk a sorsunkat, és azt segítő erőnek éljük meg, vagy hadakozunk a sorsunkkal, és úgy érezzük, hogy szopunk mint a gép. :)
Azok, akik tényleg szenvednek sokkal sokkal sanyarúbb körülmények közt élnek, mint az átlagember.

Amíg nem tanulunk hibáinkból,nem lépünk tovább?Sokan vannak,hogy lenézik a másikat,de mért?Csak mert jó gonoszkodni,vagy akkor azt hiszik ők jobbak?
Voltam én is így,de rájöttem,nem vagyunk egyformák.Próbálom megérteni,és ha nem rákérdezek,hogy ez mért van így?Lustaságból nem változtatunk,vagy félünk a következményektől.

"Ha a karma a büntetésről szólna, akkor amennyi szenvedést eddig okoztunk akarva, vagy akaratlanul, szinte mindenki szenvedne a világon!"

Én nem vennék rá mérget, hogy nem ez történik. Ki így, ki úgy, de szopunk, mint a gép. :)

és ez a változtatás nem is mindig sikerül, bár ismered a forgatókönyvet is ...

A karma egyáltalán nem arról szól, hogy visszakapd, ha bántasz valakit! Sokszor tapasztalom, hogy nem feltétlenül cserélődnek meg a szerepek. Pl van 1 rossz főnök és 1 szenvedő beosztott. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy a következő életüket is ugyanazzal a szereposztással élik le, és nem cserélnek. Miért? Amíg a főnöknek, a főnök szerepből, és a beosztottnak a beosztott szerepből van mit tanulnia, addig marad a régi szereposztás? Tehát, amíg nem tanulunk a hibáinkból és nem lépünk tovább, addig a szereposztás sem lép tovább.

Ha a karma a büntetésről szólna, akkor amennyi szenvedést eddig okoztunk akarva, vagy akaratlanul, szinte mindenki szenvedne a világon!
Ez nem azt jelenti, hogy bármit elkövethetünk következmények nélkül, hanem azt, hogy a karma alapelve nem a büntetés, hanem a tanítás.

Változni a világon az egyik legnehezebb dolog, főleg akkor, amikor az ember előszőr kezd neki tudatosan.

Ha bántunk valakit,akkor azt visszakapjuk a következő életünkben.Oké mindenki hibázik.de tudunk-e,vagy akarunk-e változtatni rajta?