Kortárs musical hangszerek nélkül
Szeánsz – aritmiás szívek klubja a MU Színházban
2011. december 1-2. (csütörtök-péntek) 20:00 MU Színház (XI. ker. Kőrösy József u. 17.)
Online jegyrendelés
A Tünet Együttes 2006-ban a Budapesti Őszi Fesztiválon mutatta be Szeánsz – aritmiás szívek klubja című előadását, amely kortárs musical hangszerek és zenészek nélkül. December 1-2-án a MU Színházban kerül színpadra a felújított változat. Az előadásban minden zene emberi hangok és tárgyakból előcsalogatott zajok-zörejek segítségével jön létre. A játszótérre emlékeztető színpad nagyranőtt gyermek szereplői egy közös szeánszon idézik meg az elveszett aranykort, ám minden kísérletük kudarcba fullad, mert a csapatot ellentétek, pozícióharcok, személyes érvényesülési kísérletek zilálják szét. Az előadásban szereplő táncosok és színészek közös improvizációk során hozták létre szatirikus és groteszk víziójukat a felnőttek játékairól és játszmáiról, az együttműködés és a kommunikáció csapdahelyzeteiről.
Az előadást 2007-ben jelölték Magyarország egyik legrangosabb koreográfusi díjára, a Lábán Rudolf-díjra, valamint beválogatták a németországi Ludwigshafenben tartott No Ballet nemzetközi koreográfusversenyre.
Videó
„Egyszer fönt, másszor lent: öt táncos és két színész tökéletesen összeforrott létezése hozza össze ezt a libikókát, olykor valaki a mozgás- és hangsorozat élére áll, a többiek követik, van, aki ügyesen, van, aki vonakodva, és van, aki viccet csinálva saját „ügyetlenségéből”. (…) Az egész nagyon vicces. Virtuóz váltások, kiapadhatatlan fantázia. Semmi aritmia.”
(Csáki Judit, Magyar Narancs)
Szeretnéd, ha bevennénk? Tudod a szabályokat?
Ez nem villamos, hogy kiszállok-beszállok, nem nyílik az ajtó, de minek is nyílna. Szuszog az egész szerkezet.
Hogy tudnánk együtt venni a levegőt? Csak ha kifújom, van mit beszívnod. Kicsit elhasznált, de mit van mit tenni, ilyen szűk térben.
Ha bántasz, azonnal sírok. Ha kedveskedsz, azonnal mosolygok. Ha figyelsz rám, produkálom magam. Ha csinálsz valami érdekeset, én is azt akarom csinálni. Ha van valamid, nekem is kell. Csalok, hazudok, én leszek az első. Ha mégse, megmondlak.
Szeretnék köztetek lenni, én, a legkülönb.
Hogy tudna együtt dobogni a szívünk, ha egyszer mindannyiunké össze-vissza ver?
A Tünet Együttes honlapja
A Tünet Együttes Facebook profilja
Oldal 1 / 1
Tünet Együttes tunetegyuttes.hu
#2
Elküldve: 2011. november 11. - 15:48:15
Alibi – zenés-táncos kihallgatás másfél órában | a Tünet Együttes előadása
2011. november 13. (vasárnap) 19 óra Katona József Színház Kamra (V. ker. Ferenciek tere 4.)
A humoros, groteszk önvizsgálat-revüben a különleges technikai megoldásokat kedvelő Tünet Együttes egy speciális tükörfal segítségével teremti meg azt a vívódásokkal teli belső világot, amelynek elfojtására, titkolására folyamatosan „alibit” gyártunk. Miközben a saját nevükön szereplő előadók a zenés-táncos kihallgatás során magukról is vallanak, a néző a saját tükörképével is farkasszemet nézhet. A produkció bemutatása óta jelentős hazai és külföldi karriert futott be.
A darab 2008-ban az Alternatív Színházi Szemlén elnyerte a fődíjat, a debreceni Deszka Fesztiválon a „legjobb humoros pillanatért” járó Forgács-díjat, és nagy sikerrel szerepelt Helsinkiben a Savoy Teatteriben, Hradec Královéban (CZ) a Festival Theatre European Regions keretében és Bécsben a Mitteleuropäisches Theaterkarussel keretében.
Videó
Online jegyvásárlás
(online jegyár: 2700 Ft, pénztár jegyár: 2900 Ft)

#3
Elküldve: 2011. november 08. - 15:23:47
A Tünet Együttes előadása: Alibi - zenés-táncos kihallgatás a Katona József Színház Kamrájában november 13-án (vasárnap) 19 órakor. Kedvezményes online jegyvásárlás: link
Az Alibi nézőitől a Facebookon:
„Nagyon jó előadás volt…
Az első sorban majdnem hanyattvágtam' magam a röhögéstől…
”
„GO ! GO ! GO ! It's a very good team, very good performance!!!”
„Annyira káprázatos ez a Tünet-darab (is), hogy tyű. Megunhatatlan”
Videó
A Tünet Együttes honlapja
A Tünet Együttes Facebook profilja
Az Alibi nézőitől a Facebookon:
„Nagyon jó előadás volt…
„GO ! GO ! GO ! It's a very good team, very good performance!!!”
„Annyira káprázatos ez a Tünet-darab (is), hogy tyű. Megunhatatlan”
Videó
A Tünet Együttes honlapja
A Tünet Együttes Facebook profilja
#4
Elküldve: 2011. november 08. - 14:39:00
A Tünet Együttes 2002 óta létező alkotói társulás. Darabjaik egyszerre elgondolkodtatóak, drámaiak, gyermekien felszabadultak és felszabadítóak. A színészekből és táncosokból álló társulatban minden művész alkotótárs, előadásaik erőteljesen építenek a szereplők személyiségére és kreativitására. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemekként kezelik a szöveget, a mozgást, zenét, vizualitást, és kedvelik a különleges technikai megoldásokat. Repertoárjukban tudományos ismeretterjesztő táncjáték, zenés-táncos kihallgatás, laydown-comedy, interaktív videótechnikán alapuló táncelőadás, utcai performansz és strukturált improvizáció is található. Állandó játszóhelyeik Budapesten a Katona József Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház.
A társulat Magyarországon széles közönségbázissal rendelkezik, akik előadásról előadásra követik munkájukat. Egyre többet turnéznak külföldön is, megfordultak Londonban, Prágában, Szlovákiában, Erdélyben, Németország több városában, Újvidéken, Szabadkán, Finnországban. Tizenhárom hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták munkájukat. A Tünet Együttes működésében kezdettől fogva fontos a társadalmi szerepvállalás, 2009-ben indították be iskolai beavató programjukat, amely során 800-900 diákot látogattak meg, emellett több környezetvédelemmel kapcsolatos projektben közreműködtek. 2011 márciusa óta önerőből üzemeltetik a Tünet Stúdiót, amely rezidencia-programjuk központja, a tánc- és színházi szakma számos képviselőjének szolgál próbahelyül.

Szerkesztve piroslufi által: 2011. november 08. - 14:41:23
Topik megosztása:
Oldal 1 / 1

Súgó