Nagyon örülök, hogy írtál az előadásról, olyan kevés beszámolót olvasni.

(
Akkor már ketten vagyunk Szűcs Kingával kapcsolatban, mert nekem is tetszik Szűcs Kinga játéka. A kiírás szerint máj. 31-én ő lesz Eponine, nagyon remélem, mert eddig egyszer láttam vele, a többi előadás Dórával volt, szeretnék már váltani. Dóra is szépen énekel, de nekem ő túl magas - cm-ben - ehhez a szerephez, mivel magas - jó, nem tehet róla -, ezért nem tűnik az ő Eponine-ja gyámoltalannal, védtelennek, Eponine haja sem tetszik vele.

Eponine nagy kedvencem a darabban, én is megsiratom a halálát, illetve megsirattam Kinga halálát, mert az övé meggyőzőbb volt.
Czuczor Dáviddal egyszer láttam, elég is volt, nekem kell, hogy hosszú hajú, diákképű legyen Márius, Dávid nem olyan. Eponine énekli is, hogy "tetszik a haja hogy megnőtt", vagy vmi ilyesmi, hát Dávid rövid frizurájához nem illik még a dal sem.
Javert szerepe elgondolkoztat, valóban a kettősség miatt, hogy képes egy olyan ember, akinek az élete a rendőrség, a bűnözők elfogása a cél, az élete értelme, ezt énekli is, végül elengedi a legnagyobb ellenségét. Éneklik is Valjeannal Fantine betegágyánál - remélem nem tévesztek vmit össze, hogy akár egy életen át, életük árán üldözni fogják egymást. És tényleg üldözték, életük végéig.
Még az jutott az eszembe Javert megbocsátásával kapcsolatban, hogy Valjean már másodszorra kapott megbocsátást, először a püspöktől, amikor neki adta a gyertyatartókat, holott látta, hogy ez az ember meglopta. Ő már akkor is látott vmit Valjeanban, ami később Javert arra késztette, hogy elengedje.
Nekem is eszembe jutott Szilveszter Maximja az egyik korábbi előadásban, de nem azért, mert hasonlóságot fedeztem fel, ahogy Te írod, hanem pont azt, hogy elvileg lenne hasonlóság Javert és Maxim jellemében, mindkettő komor, dühös, csak a mának él, ugyanakkor Javert üldöz, Maxim üldözött az emlékektől, Javert gyötrődik, de csakis az elvei miatt, Valjean is gyötrődik a múltja miatt, tehát számomra lenne hasonlóság, de mégis homlokegyenest más a két szerep. És Javert-nek itt nem tudok megbocsátani, elégtételt érzek, amikor beugrik a folyóba, de Maximként mindenképpen, mert - akár a darrabot, filmet, regényt vesszük, kissé más a vége Rebeccának -, egyetértek vele, nem tartom bűnösnek.
Írtad, hogy szerinted Eponine halála rendítette meg Javert-t, én ebben nem vagyok biztos - nyilván nem tudhatjuk, kinek van igaza, ha van egyáltalán -, ahogy ott áll Javert a barrikád tetején, épphogy azt mutatja nekem, hogy az ő keze is benne van abban, hogy a felkelők, a diákok Mariuson kívül mind meghaltak. Mintha ő dobta volna a gránátot vagy húzta meg utoljára a ravaszt. Nekem ez jut az eszembe, amikor Javert megjelenik a harc végén.
Az üres szék, üres asztal dalt is szemhomályos:(, a tudat, hogy Marius barátai meghaltak, csak ő maradt, a dalszöveg annyira megrendítő, a dalról nem is beszélve.
A Rebecca és A nyomorultak gondolkoztatott el eddig elég sokszor, annyi mondanivalója van a darabnak, a daloknak, a szövegnek. Nem akarom összehasonlítani a többi musicallel, de vmi miatt ez a kettő az, ami mélyebben elgondolkoztat, ami nem szórakoztat, vagy ha mégis, máshogy.
Várom már a 31-ét, még 24-én lesz egy előadás, remélem akkor is lesz élménybeszámoló, vki...

)